A tetü aknavetős hústorony

Nem birom kinyitni a bal szemem. Milyen kár! Pedig jól jönne a látás során. Na mindegy! Egyszer majd csak kinyílík. Nyílván kevés volt az a 3 órányi alvás, amit éjszaka engedélyeztem magamnak a harmadik, és a negyedik pálya között. Tulajdonképpen nem lett volna ez a játék ilyen hosszú, de ott volt a hármas pályán az a nagy, tetü hústorony az akna- vetővel és állandóan a pofámba engedte a rakétáját, miközben a liftajtót próbáltam kinyitni, két fejvadásszal a nyakamban. Szóval nem könnyü az ember élete ebben a korban.

Nem hiszem, hogy másfél perc elég lesz az amrikei polgárháború részle- tes megismeréséhez. Lehet, hogy érdemes lett volna otthon átfutni pár- szor? Á, hülyeség! Löttek rám! Ráadául aknavetővel! Egy ilyen helyzetet nem lehat csak úgy otthagyni, valami távoli földrészen zajlott, vacak kis háborúért. Nem is biztos, hogy én felelek. Feleljen a sliccgomb- szemü Stréb Ernőm az első padból Az úgysem csinál semmi mást otthon, csak tanúl. Egyszerüen túl hülye ahhoz, hogy valami mást csináljon. Lehet, hogy néha megnézi Pamela Anderson didkóit a Baywatch-ban, aztán elpirulva beszalad a szobájába, előkap valami dögös kétismeretlenes egyenletet, és szépen megnyugszik a megoldás közben. Elveszett ember!

Belép a TANÁRNŐ! Végem van! Megint felbosszantotta az a kancsal, vízfejü gyereke reggeli közben. Az is lehet, hogy a kedves férje csinált valamit, amit nem kellett volna, vagy fordítva. Tök mindegy. A lényeg az, hogy ÉN kapok ezért egyest töriből! De miért kell ennek így lennie? Rám nézett. Nagyon durva feje van. Nem szeret. Én sem szeretem őt. És gyűlölöm az aknavetős hústornyot is. Most miatta szénné égek majd az osztály elött, és egy hétig nem kapok zsebpénzt sem. Pedig egy tök szuper játékra gyüjtök, és már csak 12500 forint hiányzik az árából. Kegyetlen az élet! Megint engem bámul. Ebböl tényleg baj lesz. Lapozgat. Tovább! Tovább! Tovább! Még tovább! Ne! Ne itt tessék megállni! Még legalább egyet tessék lapozni! PLEASE! Nem vagyok nyugodt. Izzad a hátam. Remeg a kezem. Agyonver a szivem. Meg fogok halni. Hát ezt akarja a tanárnő?! Ugye nem! Nem. Azt akarja, hogy menjek ki a táblához és beszéljek a polgárháború előzményeiről. Kinyilt a bal szemem! Hurrá! Most már mindkét szememmel láthatom majd, ahogy a tanárnő feje a vörös különböző árnyalataiba megy át, és habzó szájjat beirja az elégtelent a naplóba. Nincs mese. Fel kell állni és el kell indulni a nyaktiló felé. Mit röhö- gsz te hájpacni? A következő te leszel! És ti se röhögjetek ott a szélső padsorban, mert szétlövetem a seggeteket az aknavetős haverommal! Bár, haverja a gömbvillámnak, de azért szétlőhet néhány ellenséges, kárör- vendően vigyorgó segget. Úgyis szeret hátbalőni embereket. Engem például 16-szor, orvul. Hát itt vagyok tanárnő! Alázzon meg! Tépjen szét! Rágjon össze és köpjön ki! Én bírom a gyűrödést. Kemény csávó vagyok!

Vagy mégsem? Már a hangom is remeg. Ennél nem is kell nagyobb égés, ha az elmúlt másfél hónap alatt sikrült is egy jópofa srác benyomását keltenem a csajokban, ez most már akkor is a múlté. Ennyit arról, hogy suli után elhívom Krisztit moziba. Lebfeljebb jódlizni. Ilyen hanggal csak ezt lehet. Mellesleg abból, amit a tanárnő negyedszer kérdez, még a kötőszavakat sem értem. Dózsa György. Ő is valahogy így érezhetett azon az izzó trónon a "büdös paraszt" felirattal a mellkasán.
- Rosszul vagy, fiam?
Ezt már értettem. Ez egy mentőkötél. Meg kell fogni, és kihúzhat a ...-ból. Bólints! Bólintok. Visszaküld a helyemre! Nem alázott meg! Nem tépett szét! Nem rágott össze, és nem köpött ki, hanem futni hagyott! Van Isten! És van emberi érzés a tanárnőben! Igaz, hogy legközelebb megint lecsap rám, de most megkegyelmezett! Szeretem! Szeretem a hústotnyot is! Magamhoz akarom ölelni. Aztán persze szétlövöm a fejét! Csak tudnám hogyan kell csinálni! Lehet, hogy ha elveszem az egyik fejvadásztól a lézerköpöcsövét, azzal ki tudnám nyirni?! Micsoda ötlet! Ez lesz a megoldás! Mikor csönget- nek már ki? Nézzenek oda, sír a hájpacni. Mondtan, hogy te leszel a követ- kező. Nem sírni kell, tanúlni! Lehet, hogy én is kipróbálom egyszer, mert az a kutyaszorító érzés a nyakam körül ott kinn a táblánál nem hiányzik mégegyszer. Komolyam mondom, rosszabb volt mint amikor tizenhetodszór löttek hátba a liftajtónál. Megaztán valaki mintha azt mondta volna, hogy nem is volt olyan unalmas dolog ez a polgárháborusdi ott Amerikában. Még az is előfordúlhat, hogy elolvasom. De vannak itt azért sokkal fontosabb dolgok is! Kicsöngettek!

- Szia Kriszti!
- Hello! Jobban vagy már?
- Mi? Ja, persze! Te, csak azt akarom kérdezni, hogy ...?
Ilyen nincs! Eljön velem moziba! Imádom ezt a napot! Imádom a sulit! Na, azért hülyeségeket ne beszéljek! De tényleg, olyan tök jó minden! Csúcsfor- mában érzem magam! Megyek is haza, és kinyírom azt a szemétláda aknavetős hústornyot!